Szalai Borbála
Megérett a szőlő
Megérett a szőlő,
zamatos.
A hegyoldal végig
illatos.
Szomjas darázs fürgén
odaszáll,
szőlőszemből vígan
iddogál.
Levét mohon issza,
szürcsöli,
s közben egyre zsongja,
zümmögi:
- Mézízű itóka,
zamatos!
- Csak ne legyek tőle
kapatos!…
Hess, te darázs, innen!
Elég már!
Szőlőtőkék fürtje
Miránk vár!…
Gyorsan telnek kádak,
puttonyok –
prések alján édes
must csorog…
Szőlőfürt a tőkén
nem marad –
dünnyögnek a szomjas
darazsak…
Gyere babám szőlőbe,
Szedjünk szőlőt kendőbe.
Aranyalmát keblünkbe,
Csörgős diót a zsebünkbe.
*
Gyertek lányok a szőlőbe,
Szedjünk diót a kötőbe.
Piros almát zsebünkbe,
Dalolgassunk jó kedvünkben!
*
Elmentem én a szőlőbe
szőlőt csipegetni,
Utánam jött egy vénasszony
jól megveregetni!
Elbújtam a nád közé
sípot csinálgatni,
Az én sípom csak azt fújja:
dirr-durr csapodár,
Ketten fogunk egy békát,
neked adom a farkát!
*
Lopják az úr szőlőjét,
Várom a kerülőjét.
Ha itt ér, szaladok,
Ha nem ér, maradok!
*
Elmentem én a szőlőbe
szőlőt szedegetni,
Utánam jött a kishúgom
szőlőt csipegetni.
Beszaladtunk a nádasba
sípot csinálgatni,
Az én sípom csak azt mondja:
Dibdáb, daruláb,
Ketten fújjunk egy dudát!
Ence, Bence Kis kemence,
Kis medence a Velence.
Ne búsuljunk semmit Vince,
Tele van az icce, pince!
Sok szemével mosolyog,
kipréseled kicsorog.
(szőlő)
Fele piros, fele sárga,
Fél lábával még a nyárba,
Másik féllel már az őszbe,
Nagy szüksége van a csőszre.
(szőlő)
Zöld anyának arany lánya,
Szép szál legény vigyáz rája.
(szőlővessző, szőlőfürt, szőlőkaró)
Száraz apa,
Zöld anya,
Gyerekeik édesek.
Mik ők?
(szőlőtőke, szőlőlevél, szőlőszem)
Hasas banya hét öv rajta. Mi ő?
(hordó)
Nap neveli, a kéz szedi,
Láb tapossa, száj keresi. Mi az?
(szőlő és a bor)
Hol terem a legjobb bor?
(Sehol, mert a szőlő terem és nem a bor.)
Tű meg cérna nélkül,
Gyöngyös függő készül.
Isten teremtette,
Az ember leszedte.
(szőlőfürt)
Hosszú apa, széles anya,
A nővér meg girbegurba,
A fitestvér bolond fajta,
Faingben ül, jó szokása,
hogy trónjáról le nem szállna.
(szőlő, venyigék, levelek, bor a hordóban az ászokfán)
Idres-bodros az anyja,
Szép szemű a lánya,
Ezereszű a veje.
(szőlővessző, szőlőfürt, bor)
Rengeteg bort megittam,
Részeg még sosem voltam
Mi vagyok?
Ha megmondod, megáztatom
A bajuszod!
(boroshordó)
Sok szeme van, mégse lát,
Ha bőréből kihúzzák
Sötét helyre bezárják,
Lakománál használják.
(szőlő, bor)
Savanyú a szőlő.
Lesz még szőlő, lágy kenyér.
Egy rothadt szőlőszem, egész gerezdet megveszt.
Bús, mint a megszedett szőlő.
Búsul, mint akinek elverte szőlőjét a jég.
Egy szőlőt kapálnak.
Eladta a szőlőjét, pincét vett az árán.
Szőlőben is terem arany.
A szőlő a görbe embert szereti.
Hámozva szereti a szőlőt.
Úgy maradt, mint a szedett szőlő.
Holdvilágnál meg nem érik a szőlő.
Nem a sok dudaszó, hanem a sok kapa termeszti a szőlőt.
A róka az aranyló napfényben szaladt keresztül a mezőn. Hegyes füleivel feszülten figyelt. Beleszimatolt a levegőbe, hogy érezhető-e valamilyen veszély. Ő róka volt, és minden embert ellenségének tekintett. A szőlőtőkék végénél megállt. Több ezer összevissza tekeredő szőlővessző fonta be a magas karókat. A vesszőkről pedig hatalmas, zamatos szőlőfürtök lógtak alá.
- Lopok egy kicsit, mielőtt a gazda ideér – határozta el magát.
Felágaskodott és megpróbálta elkapni a legközelebbi fürtöt. De az túl magasan volt. Fogát vicsorgatva hátrált és ismét a levegőbe ugrott, hogy hatalmas állkapcsaival ragadja meg a szőlőt. De elvétette! Dühében morogva ismét nekiveselkedett. Több mint egy órán keresztül rohangált és ugrált. De egyetlen szőlőfürtöt sem tudott elérni.
Végül feladta és elsompolygott:
- Tulajdonképpen nem is akartam azokat a fürtöket - mormogta.
- Úgyis savanyúak és íztelenek!
(Ezópusz)
Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó mogyoró!
Musttal teli kiskancsó!
Sosem láttam szebbet.
Akkora fürt, alig bírom.
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyent.
Az öregnek aszúbor jár.
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, de jó.
Igyunk erre egyet.
Szőlő, szőlő, fekete,
mézédesre érett.
Szaladj, kövér puttonyos,
Vidd a szerencsédet!
Két üres kád a kocsin,
kocsi előtt két ló,
pince elé totyogott
három üres hordó.
Kilenc rigó énekel,
száz seregély táncol,
fut a kövér puttonyos,
ma fürgébb, mint máskor.
Három napos vigalom,
Minden hordó megtelt,
Talán sosem láttam még
Ilyen víg szeptembert.
Fortyog a kád, gyöngyön habzik,
Darazsaknak de jó lagzi;
Csurog a must a rézcsapon,
Csurogjon is, mert szomjazom.
Ha az ínyünk édesedik,
Tán a gömböcöt megszegik;
Arra a must jobban esik,
Kóstolgatjuk hold-jötteig.
Kippkopp és Tipptopp szüretelni indult. Találkoztak egy kis bánatos sünnel.
- Veletek tarthatok? - kérdezte.
- Gyere, süni, gyere! – hívta Kippkopp.
Szedegették a szőlőt, de a sün egyszer csak elaludt. Tipptopp sehogy se tudta fölébreszteni.
- Kippkopp rohanj segítségért!
Éppen arra járt a cinke.
- Mondd, mit csináljunk a sünivel?
- Ó, ti buták! – nevetett a cinke. – A sünöknek ilyenkor már
téli álmot kell aludni. Fektessétek le gyorsan, és takarjátok be falevelekkel!
A gesztenyegyerekek megfogadták a cinke tanácsát.
- Alhatsz, sünike, egészen tavaszig – suttogta Tipptopp.
Ők meg tovább szüreteltek, táncoltak és énekeltek.
(Marék Veronika)
Pihen a prés.
Mustszag bódít.
Zenél a csönd, hallgatom.
Szőlőszem és
részeg darázs
hempereg az udvaron.
Kisütött a meleg márciusi nap. Vidáman csörgedezett a hólé az ereszeken. A szőlősgazda fogta a metszőkést, és így szólt a rigóhoz.
- Gyerünk, rigó komám, metsszük meg a szőlőt!
- Nem mehetek – felelte a rigó -, mert dolgom van. Éppen fészket rakok.
- Azzal elrepült szalmaszálakat keresni.
Meleg tavaszi szél fújdogálta dombok felett. A szőlőtőkén új hajtások sarjadtak. Méhek döngicséltek a kertekben. A szőlősgazda a vállára vette kapát, és a rigó fészke felé pillantott.
- Gyere, rigó komám, kapáljuk, meg a szőlőt.
- Szó se lehet róla! – felelte a rigó. – Hiszen éppen most
kezdek tojásokat rakni. És csak kotlott tovább a fészkén.
Megzendült az ég júniusban. Záporesők fürdették a földet. A gazda most a permetezőt vette a vállára és megint odaszólt a rigónak:
- Rigó komám, gyerünk permetezni, mert különben rozsdás
Lesz a szőlő.
- Menj csak magad! Nem látod, hogy most költöm a fiókáimat? – kérdezte a rigó, aztán csak ült csöndben a fészkén.
Sűrű dudva verte a szőlőt. A gondos gazda megfente az irtókapát, és megkérdezte a rigótól:
- Rigó komám, nem jössz velem gyomot irtani?
- Nem! – felelte a rigó. – Hiszen most tanítom a fiókáimat repülni!
Beköszöntött az ősz. Borostyánszínű szőlőfürtök csüngtek a tőkéken. A gazda most a taposókádat vitte ki a szőlőbe.
- Merre vagy rigó komám? – kiáltotta.
- Itt vagyok - csicseregte a rigó.
- Gyere, menjünk szőlőt szüretelni!
- Jövök! – rebbent fel a rigó. – csak várd meg, amíg idehívom a fiókáimat. Jönnek ők is szüretelni.
(Bolgár népmese, Csikhelyi Lenke átdolgozása)