Csontváry logó Üdvözöljük a
Csontváry Iskola honlapján!
Tehetségpont Örökös ökoiskola
 

Kezdőlap

Elérhetőségeink

Naptár

Étkezés

Iskolánk

Dokumentumok

Galéria

Ovisoknak

TÁMOP 3.1.4-12/1

ÖKO hírek

Digitális Témahét 2016

Alapítvány

Sajtómegjelenés

TÁMOP-3.1.4-12/1-2012-0242

Szülői tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Iskolánk életében lezárult egy korszak. Idén tavasszal véget ért a TÁMOP-3.1.4-12/1-2012-0242 pályázat, ezért szeretnénk rövid összefoglalót adni Önöknek az ez idő alatt lezajlott iskolai programokról, melyekről képes beszámolókat iskolánk honlapján, Facebook oldalán, valamint a helyi médiában folyamatosan nyomonkövethettek.

Diákjaink számos kiránduláson vehettek részt, melynek során meglátogatták a Nyíregyházi Állatkertet, Poroszlói Ökocentrumot, Ópusztaszeri Nemzeti Parkot.
Szerveztünk erdei táborokat Mátrafüred-Sóstóra, a Szelidi- tóhoz, a sportolást kedvelőknek a Velencei-tóhoz, továbbá két alkalommal sporttábort Ráckevére.  
Két egymást követő évben diákjaink megtapasztalhatták a Csillebérci Kalandpark vidám nehézségeit, illetve ellátogathattak az Aquaworldbe, kipróbálhatták a Libegőt.
A rendszeres sportolás lehetőségét is megteremtette a pályázat sok kisgyerek számára: a legkisebbek hetente úszni és lovagolni járhattak.

Az egészséges életmóddal, a táplálkozással és a testi-lelki egészséggel négy napon át foglalkoztak rendezvényeink.

A nagyobbak közül többen utaztak el nyelvi tábor keretein belül Londonba.

Elsőseink hagyományteremtő jelleggel vehettek részt szüleikkel a Csontváry Diákavatón, melyen számtalan programmal vártuk tanulóinkat és hozzátartozóikat.

Reméljük, velünk együtt diákjaink is sok új élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak a programok során.

A gyerekek interaktív élménybeszámolóit 2014. április 16-tól megtekinthetik az iskola aulájában.

Összességében az Ön gyermekét az Európai Unió és a Magyar Állam 43.195.800 Ft értékben támogatta.   

A programokról készült képek az alábbi linken érhetők el:
https://picasaweb.google.com/101524539565196297922


Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatán iskolánk
43 195 800 forintot nyert.
Felhívás száma: TÁMOP-3.1.4-12/1-2012-0242
Téma: Humán fejlesztés
Altéma: Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek
Projekt címe: Innováció a Havannán - Program a tudatos életpálya építés, életvitel kialakításához, a kompetencia alapú tanulás hatékonyságának növelésére, kiemelten a társadalmi leszakadást megakadályozó ismeretek, képességek, készségek, attitűdök átadása